Tiszagyulaháza, Kossuth utca 73.

+36 52/391-990

ÜDVÖZÖLJÜK

TISZAGYULAHÁZA

HONLAPJÁN

KELLEMES BÖNGÉSZÉST!

XII. Gólyafesztivál,”Helyi értékek Startja” Megyei közfoglalkoztatási kiállítás

A Gólyatér színpadán a magyar Himnuszt Deák Boglárka, Miskolcról érkezett 15 éves tanuló énekelte el, majd Reményik Sándor "Eredj ha tudsz" című versét Mikó Zoltán és Mikó Zsófia Boróka mondta el, ezzel nyitották meg a rendezvényt.
Ünnepélyes köszöntőt mondott Dr.Tiba István országgyűlési képviselő úr, majd a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Főigazgató Asszonya Vasas Lászlóné Dr. illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatalt képviselő Dr. Polgári András köszöntője következett.
Mikó Zoltán polgármester úr köszöntötte a meghívott vendégeket a kiállítókat és az érdeklődőket. Elmondta, hogy községünkben a megyén túlnyúló közfoglalkoztatási kiállítás először saját erőből 2016-ban került megrendezésre, amelyen 15 település jelent meg.
2017-ben már huszonketten voltunk. 2018-ban közel 50 település részvételével lett Tiszagyulaháza a Hajdú-Bihar megyei közfoglalkoztatási kiállítás helyszíne. Ez szintén megyén túlnyúló kiállítás hiszen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is képviseltette magát. Óriási megtiszteltetés ez településünk számára, büszkék vagyunk arra, hogy az illetékes döntéshozóknak ránk esett a választása. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy ez a kiállítás példaértékű legyen, bebizonyítva azt, hogy ahol jól sáfárkodtak a közfoglalkoztatással, -ott a település fejlesztésére lehet irányítani a figyelmet.

Képek>>

2018. Hajdú-Bihar megyén túlnyúló Közfoglalkoztatási kiállítás résztvevői

Képek >>

 

 

"Menjünk Együtt Betlehembe" 2017.

 

Idősek Napja 2017.

Képek>>

 

11. Gólyafesztivál  és második közfoglalkoztatási kiállítás.

Tiszagyulaháza életében az egyik legnagyobb esemény a hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Gólyafesztivál és a közfoglalkoztatási kiállítás.Ilyenkor összegyűlik a falu apraja és nagyja ,hazalátogatnak a távol  élő rokonok, és sokan érkeznek a környező településekről is.A fesztivál évről évre színvonalasabb és népszerűbb,amint azt a résztvevők száma is bizonyítja. A falunap reggeltől estig a sokszínűség jegyében telt,a programok változatos kavalkádjában mindenki megtalálta a neki leginkább tetszőt.

Képek>>

 

" Menjünk Együtt Betlehembe"

Ismét elérkezett az év legszebb ünnepi időszaka, amikor környezetünket és lelkünket is díszbe öltöztetve sokkal inkább odafigyelünk egymásra.Tiszagyulaháza Község Önkormányzata is megpróbálta a falu lakosságának szebbé és meghittebbé tenni az ünnep várást.Különböző programokkal és karácsonyi vásárral várta a családokat.Advent első vasárnapján az ünnepélyes gyertyagyújtás után a Sodrás színtársulat Betlehemes játékát tekinthettük meg. Minden alkalommal díszvendégek is érkeztek hozzánk,az első Tetétlen község önkormányzata volt.Második adventi vasárnap a GÚT Általános iskola felsős tagozatának műsorát láthattuk.Díszvendég Nagyrábé község önkormányzata.Harmadik alkalommal az óvodások kedveskedtek egy kis műsorral a Gólyatérre kilátogató közönségnek.Díszvendég Esztár község önkormányzata.A negyedik adventi vasárnap a GÚT Általános iskola alsós tagozata volt a fellépő, a vendég település pedig Hajdúnánás.

 

December 7-én az óvodásokat vártuk a zenés mikulásos műsorra melyet a Bigyóka produkció adott elő. 

2016.december 6-án a legkisebbeket várta a mikulás a
Művelődési házba

Mikulás, kézműves-foglakozás a Művelődési házban

2016.december 4-én Kézműves foglakozásra vártuk a gyerekeket, ahol toboz télapót és karácsonyfadíszt készíthetek. A délután folyamán a Mikulás is megérkezett. Köszönet az alapítványnak és a családsegítő szolgálatnak és az önkormányzatnak.

 

Idősek napja


„Száguldva vágtat, rohan az idő,
Sorra váltják egymást föl a hetek,
Minden nyár gyorsabb, mint az előző,
Az időnek nem mondhatsz „állj meg”-et…”


Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összejövünk ,azért, hogy köszöntsük mindazokat az embereket, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatait tudják maguk mögött. Szeretettel gondolunk rájuk, s nem csak ezen a napon, hanem az év minden napján.

Szeretetüket, bölcsességüket, segíteni akarásukat az év minden napján érezzük. Figyelnünk kell rájuk, hiszen ők azok, akik végigélve egy örömökben és küzdelmekben teli életet, az idős kor bölcsességével már helyre tudják tenni a dolgokat és tudják mi az a jó, amit tovább kell adni és mi az a rossz, amit el kell kerülni az utánuk jövő generációknak.

Az idén november 25-én tartottuk községünkben az idősek napját, Önkormányzatunk meghívására  nagy számmal érkeztek  a szép korúak a rendezvény helyszínére. Ünnepség az óvodások műsorával kezdődött, majd Taskó Zsuzsanna előadásában Ady Endre Átutazóban jársz a földön című verset hallgathattuk meg. Ezután polgármester úr köszöntötte a vendégeket, és beszámolt az elmúlt év munkáiról, fejlesztéseiről és sikereiről. Most sem maradhatott el a település legidősebb emberének a 92. életévét betöltött Németh Józsefnének köszöntése. A Jelenlévők sem távoztak üres kézzel, csekély kis ajándékkal kedveskedtek nekik, melyet a varroda dolgozói készítettek. Maga László esperes is részt vett a ünnepségen és kérte Isten áldását az idősekre. Vendég fellépő az idén Borbély Karesz volt aki színvonalas énekekkel szórakoztatta a vendégeket. Vacsorát az óvoda konyha dolgozói készítettek. Örülünk, hogy sikerült megszervezni e nagyszerű ünnepet, és ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel.

 

Közfoglalkoztatási kiállítás pillanat képei

 

10. Gólyafesztivál és első közfoglalkoztatási kiállítás

Az idén, is mint az már hagyománnyá vált Július utolsó szombatján került megrendezésre a Gólyafesztivál. Minden település számára fontos, hogy egy olyan rendezvényt hozzon létre a falu lakosai számára, ahol összegyűlhetnek, megállhatnak, kipihenhetik fáradalmaikat és közösen örülhetnek az életnek és egymásnak. Egy ilyen fesztivál megszervezése nem kis feladat önmagában sem. Szórakoztatónak, mulatságosnak, vidámnak, és értékesnek kell lennie. Több generáció ízlésének kell megfelelnie, és ezt mind egy napba kell belesűríteni. De mi mertünk még többet vállalni, hogy még színesebbé tegyük ezt a napot, meghívtunk 25 települést, hogy mutassák be a start –minta munkaprogram keretében előállított termékeiket. Örültünk, hogy ha nem is minden meghívott település tudott részt venni, de azért a többség képviseltette magát a rendezvényen. Ezért létrehoztuk a települések utcáját, amelyen végigsétálva szebbnél, szebb termékekben gyönyörködhettünk. De volt vásározok utcája is ahol Megyesi Ágota üveglencsés ékszereit, vagy Kalóz Balázs sajtjait lehetett megvásárolni, de ezen kívül még fagyi, cukorka, játék, popcornt, vattacukrot is lehetett kapni. Természetesen az idén is a büfét Szarka László biztosította. A műsorvezetést rábíztuk Kató nénire (Ihos József művész úr) aki nem csak a narrátori teendőeket látta el, hanem szórakoztatta közönséget, mindenkihez volt pár kedves szava. A délelőtti program a gólyalábasok műsorával kezdődött, majd a gyerekek nagy kedvence következett a habparti, melyet az Tiszagyulaháza alapítvány szervezet. Délben megkóstolhattuk a finomabbnál finomabb fogásokat tartalmazó ebédet. Volt vaddisznó, szarvas, őzpörkölt burgonyával és savanyúsággal, halászlé, babgulyás, toroskáposzta. A jó ebédhez szól a nóta a Újszentmargitai százszorszép és a B4US nevű zenekar biztosította .A délutáni műsorsorozatot a Hortobágyi vadászkürtösök nyitották meg. Ezt követte a tiszagyulaházi óvodások műsora ,majd verset mondott Mikó Zsófia Boróka . A rendezvény fővédnöke az idén is Dr. Tiba István /a térség Országgyűlési képviselője, Hajdú-Bihar megye miniszter biztosa/ aki megnyitó beszédet tartott. Polgármesterünk köszöntötte a meghívott vendégeket köztük Tasi Sándor /HB megyei közgyűlés alelnöke/és Nagy Andrást/Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója/ Hagyományainkat követve az idén is köszöntöttük a helyi új szülötteinket, és a véradóinkat. A sportpályán folytatódott a műsor a Diósdi Történelmi bajvívók lovagi tornájával. Ezután a polgári Ady Endre Művelődési központ Mazsorett csoportjának előadása következett. A 2016. Gólyafesztivál sztárvendége a DESPERADO együttes. Majd örökzöld slágereket adott elő a Kiss- Pintér Duó. A vacsorát követve tombolasorsolás következett, melynek főnyereménye az önkormányzat által felajánlott térkő burkolat. Az est fénypontja a tűzijáték volt, mely évről évre szebb és szebb. Még mindig nem ért véget a nap, este további jó hangulatáért Gere Csaba zenész felelt. A nap folyamán több kísérő programon is részt lehetett venni, ilyen volt a népi tulipános játékok, mely a gyerekeknek biztosított felhőtlen szórakozást. A kisvonat folyamatosan vitte körbe településünkön a vendégeket. Derült égből meglepetés cukorágyú, mely szintén a gyerekek kedvence. Meg lehetett tekinteni az Újtikosi Béke Vadásztársaság trófea kiállítását. A nap folyamán a Pétegisz szűrősátor is rendelkezésre állt a fesztiválon résztvevők számára. Az időjárás is kedvezett nekünk, így nem maradt el az egyik igen látványos, lélegzetelállító, élménybiztosító programunk a hőlégballonozás. Szívből reméljük, hogy a fáradozásaink nem voltak hiába valóak, mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb programot és reméljük jól szórakozott. Köszönet a közreműködésért és segítségért a képviselő-testület tagjainak, és tisztelet mindazoknak, akik munkájukkal, odaadásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, a főzésben résztvevő szakácsoknak a segítségért, nélkülük sokkal szerényebb lett volna a falunap, hiszen a finomabbnál finomabb ételeket nekik köszönhetjük. A rendezvény lebonyolítását köszönjük a rendőröknek, polgárőröknek, valamennyi közreműködőnek, aki részt vett a program sikeres megvalósításában.

 


 

Tojásfestés

2016.03.19-én tojásfestéssel és egyéb kézműves feladatokkal vártuk a gyerekeket a Művelődési házba. A tojásfestés után különböző társasjátékokat próbálhattak ki. Sok szép hímes tojás és papírnyuszi készült. Köszönet a szülőknek a segítségért és a finom falatokért!

 

Farsang 2016

A 2015/2016-os tanév sem múlhatott el a vidám farsangi mulatságunk nélkül. Február 26-án került megrendezésre iskolai farsangunk a tiszagyulaházai Művelődési Házban. Diákjaink és pedagógusaink ebben az évben is igyekeztek vidám műsorral búcsúztatni a telet. A maskarás alakoskodások elmaradtak, inkább a táncos produkciókon volt a hangsúly  idén.  Az ötödik osztály egy manapság népszerű slágerre mutatott be vidám kis előadást. Izgultak, mert ez volt az első farsangjuk felső tagozatosként ebben az iskolában, de önfeledt és derűs kisdiákokat láthattunk, betöltötték a kis színpadot, mivel szinte teljes létszámban felléptek. A hatodik osztályosok  egy falusi lakodalom elé állítottak ezúttal görbe tükröt, melyben ráadásul a fiúk játszották a női, valamint lányok a férfiszerepeket. Sokat nevettünk a felkészülés és az előadás alatt is. Csak úgy, mint a korábbi években, a hetedik osztályosoknak jutott ezúttal is a legkomolyabb szerep, mert a keringőt ők mutatták be. Szép és megható produkciót láthattunk idén is - a fellépés előtti izgalomból itt sem volt azért hiány -, bizony, büszkék is vagyunk rájuk. Ahogy a végzőseinkre, a két nyolcadik osztály fellépőire is, akik szintén tánccal léptek fel. Az egyetlen párhuzamos évfolyambeli osztályokról van szó, s két különböző latin táncot láthattunk. A 8.A osztályosok közül néhány pár cha-cha, míg a 8.B osztályos párok jive bemutatóval készültek. Mindkét csapat lelkiismeretesen és komolyan készült heteken át, felkészítésüket  - ahogy a keringőző hetedikesekét is - Okváth Imre és Okváth László segítette. A műsort követő suli-disco ismét sikert aratott, a fiatalok táncoltak, a kisgyerekek önfeledten szaladgáltak a felnőttek körül, s bizony, izgatottan figyelték az esti tombola - sorsolás alatt a cédulákat, vajon kiknek fog kedvezni ezúttal a szerencse. A fődíjat - egy gyönyörű tortát, melyet Mátray Anita készített és ajánlott fel nekünk - Tábori Béláné, Marika néni nyerte idén, a család örömére. Fáradtan, de vidáman tért haza a vendégsereg ezúttal is a tiszagyulaházai farsangi mulatságról.

2015 Karácsonyi ünnep az iskolában

2015. december 18-án a késő délutáni órákban tartotta a GÚT Általános Iskola Tiszagyulaházi Tagiskolája a karácsonyi műsorát. A rendezvényen szép számú érdeklődő jelent meg, a Művelődési Ház nagytermében alig volt üres szék. A nyitó verscsokor a 8. osztályos Budai Vanda, Tabi Anna Zsófia és Juhász Boglárka előadásában hangzottak el, majd Varga Dóra, iskolánk 7. osztályos tanulója köszöntötte a vendégeket. Az első műsorszám egy irodalmi összeállítás volt, melyet karácsonyi dallamok és furulyaszóló is színesített. A hatodikos tanulók gyönyörű díszletet alkottak a nagyrészt hetedikes tanulók színvonalas műsorához furulyázott Bodnár Eszter és Kubik Erzsébet. Ezután Farkas Ferenc hatodikos tanuló előadásában egy angyali történetet hallhatunk, melyet tanulóink rajzaiból készült vetítés kísért. S mivel a karácsony nem igazi énekszó nélkül, egy gyönyörű népdalt hallgattunk meg Zöldi Dorina 8.osztályos tanuló előadásában. Ezt követően a Kisborockás néptáncosok fergeteges műsorát csodálhattuk meg. Táncosaink szívvel-lélekkel mutatták be műsorukat, a már tőlük megszokott magas színvonalon. A nyolcadikos lányok verscsokrának záró darabját Mikó Zsófia Boróka előadásában hallottuk. Nagy Gábor Karácsony című költeménye mindannyiunk szívében megpengette a szeretet húrjait. A hagyományos betlehemes műsorszámot most iskolánk újoncai, az 5. osztályos tanulók vitték színpadra. Lelkesen, nagy átéléssel alakították szerepeiket, furulyázott Virág Lili. Az utolsó fellépő a 6. osztály volt, prózával, zenével és egy fergeteges Mikulás tánccal zárták az est első részét. A záróképhez minden szereplő újra kivonult a színpadra, a közös éneklés és a nagy taps után a színpadról levonulva kapták meg az önkormányzat ajándékát: szaloncukrot. Ezt követte a karácsonyi disco, amit nem csak a felső tagozatosok, hanem az alsóbb évesek is nagyon vártak és szinte megállás nélkül ropták a táncot a tombolasorsolás kezdetéig. Tombolatárgyakat a Diákönkormányzat, az iskola technikai személyzete ajánlotta fel. A sok nyeremény tovább fokozta a jó hangulatot. A főnyeremény egy karácsonyi torta volt, amely egy fenyőfát mintázott meg. A tortát egy szülő: Mátray Anita készítette és ajánlotta fel. A következő rendezvényünk a farsangi bál lesz, reméljük, hogy ugyanilyen sikeres lesz.

Bartháné Tamás Mária
 

 

2015. Idősek napja

Ez az ünnep az idősekért van róluk szól. Igyekszünk odafigyelni idős társainkra. A mindennapi tennivalók mellett sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledkezzünk róla: törődéssel tartozunk az idősek felé. Pedig a figyelem kijárna minden nap, és nem is csak családi szinten. Az év minden napján érezzék a család, a társadalom megbecsülését. Az önkormányzat a Házi segítségnyújtással együtt mindent megtesz azért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mind azt a támaszt ami megszépítheti, teljesebbé teheti napjaikat. Az időskor egy nagyon fontos életszakasz, előtérbe kerül mind az ami fontos, a szeretni tudás, a megértés, türelem. Ezért a hagyományokat követve az évben is megrendeztük november 6 - án pénteken a Művelődési házban az idősek napját, hogy ezzel is kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, szeretetünket azok felé akik köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. De azokról is megemlékeztünk akik már sajnos nem lehetnek közöttünk. Az ünnepség az óvodások ünnepségével kezdődött. Majd Mikó Zsófia Boróka Szekrényesi Judittól Az én őrangyalom című verset hallgathattuk meg. Ezután a polgármester úr köszöntötte a vendégeket. Vendég fellépő a Melódia Mix volt akik különböző korosztályok által kedvelt dallamokat elevenítették fel. Dobos Lászlóné alpolgármester asszony köszöntötte településünk legidősebb emberét a 91. éltévét betöltött Németh Józsefnét, és a legfiatalabb jövevényt a 2 és fél hónapos Madar Lehelt. Vacsora előtt polgármester úr a településünkön végzett fejlesztésekről adott beszámolót, amit képekkel támasztott alá. A vacsorát az idén is az óvoda konyha dolgozói készítették. Közben a kellemes hangulatot Kalmár Lajos biztosította.


 

 

50 éves találkozó Tiszagyulaházán

2015. augusztus 15-én 10 óra körül a Tiszagyulaháza-i Általános Iskola előtt rendhagyó osztályfőnöki órára gyülekeztek az 1965- ben végzett "öreg diákok", hogy számot adjanak az elmúlt 50 év történéseiről tanáraiknak és egymásnak. " Ezt is megértük" - mondhatta el magáról az a tizenhat volt diák, aki a 29 fős osztályból megérkezett. Közben méregettük, nézegettük egymást, mert egy "kicsit" megváltoztunk. Öten már nem élhették meg ezt az élményt, mert eltávoztak közülünk, nyolc fő betegség és egyéb elfoglaltság miatt hiányzott. Azt kellett látnunk, hogy a "régi" iskolánk ugyan a helyén van, de nem lehet ráismerni, mert bizony csodálatosan megújult. Ez mára alaposan megváltozott. Szép tantermek kivetítőkkel, számítógéppel és egyéb modern iskolai eszközökkel.Miután elfoglaltuk helyünket az iskolapadokban, megbízott Ica tanárnéni a "hetes" teendőinek az ellátásával és kérte a jelentést. Mint 50 évvel ezelőtt... " Tanár Néninek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 29 fő, ebből hiányzik 13 fő, ebből 5 fő az égből tekint le ránk, 8 fő igazoltan távol betegség és egyéb elfoglaltság miatt" mondottam, majd 1 perces néma felállással főt hajtottunk elhunyt tanáraink és osztálytársaink emlékére! Közben megérkezett fia kíséretében volt osztályfőnökünk Baróczi Istvánné Terike Néni is, és ekkor került sor mindkét tanárnő köszöntésére gyönyörű virágcsokor kíséretében.  Ma már ugyanúgy hasonlítunk egymásra, mint 50 éve, csak akkor diákok, most nyugdíjasok vagyunk. Délben átsétáltunk a csodálatosan felújított Művelődési házba ebédelni, melyet már a helyi kedves segítőink feldíszítettek, az ebédhez megterítettek. Meghívott díszvendégünk Mikó Zoltán Polgármester Úr megható szavakkal köszöntötte a találkozó résztvevőit. Mindenek előtt azt emelte ki, hogy első alkalommal tartanak a faluban 50 éves találkozót és ez jó alkalom arra is, hogy megismerjük a falu életében bekövetkezett változásokat. Bemutatta, hogy az elmúlt 10 évben milyen fejlesztések történtek a faluban, hogyan szépült, gyarapodott Tiszagyulaháza. Ebéd után kötetlen beszélgetés során emlékeztünk a "régi szép időkre"...

részlet Baróczi László András írásából

Gólyafesztivál 2015

Július 25-én rendeztük meg fesztiválunkat. Korán reggel hozzákezdtünk a munkákhoz, a szakácsok és segítők már reggel 5 órakor felkészítették a különböző ételeket.
Erre az alkalomra az Önkormányzat 6 darab üstházat készített.
Reggel 9 órakor kezdetét vette a bicikliverseny Szabó Sándorné és Hangóné Kiss Teréz vezetésével.
Ezt követte a fociverseny Baróczi József vezetésével.
11.30-tól a Honvéd hadihajós és tűzszerész ezred kutyás bemutatóját nézhettük meg. Délben megkóstolhattuk a finomabbnál finomabb ételeket, volt vaddisznó és szarvas pörkölt, babgulyás és halászlé.
Az óvoda konyháján pedig finom töltött káposztát készítettek a vendégek számára.
Ebédközben az Újszentmargitai Százszorszép Dalkör Egyesület szórakoztatta a vendégeket.
A délutáni programokat a Hortobágyi vadászkürtösök nyitották meg.
Majd verset mondott Radics Zoltánné és Radics Vivien.

A nyitóbeszédet Dr. Tiba István Országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke tartotta meg, amit a szökőkút ünnepélyes beüzemelése követett.

 


Idősek napja 2014

Október 9-én pénteken gyűltünk össze a Művelődési házban, hogy köszöntsük a tiszagyulaházi időseket. Fontosnak tartjuk, hogy érezzék figyelünk rájuk, hiszen ők azok, akik végigélve egy örömökben és küzdelmekben teli életet, az idős kor bölcsességével már helyre tudják tenni a dolgokat és tudják mi az a jó, amit tovább kell adni és mi az a rossz, amit el kell kerülni az utánunk jövő generációknak. A köszöntést Dobos Lászlóné alpolgármester és Mikó Zoltán polgármester kezdte, aki külön köszöntötte településünk legidősebb emberét Tóth Istvánt, és legfiatalabb jövevényét a mindössze néhány hetes Kapusi Bella Beát. Mikó Zsófia és Budai Vanda szavalata után az óvodások ünnepi műsorral köszöntötték a szép korúakat, majd ismét egy gyönyörű vers következett Barna Eszter előadásában. K-Roy már ismerős a tiszagyulaházi közönség számára, hiszen több rendezvényünkön is szerepelt már. Régi nosztalgia slágerekkel szórakoztatta a meghívottakat. Vacsora előtt polgármester úr tájékoztatta az időseket az idei évben a településünkön végzett fejlesztésekről és a jövő évi tervekről. A vacsora az idén az óvoda konyha dolgozói által készített bugaci rakott káposzta és a Budai Béla által készített vaddisznó pörkölt volt. A vacsora után lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre, reméljük mindenki jól érezte magát, és jövőre is megtisztelnek bennünket.

Gólyafesztivál 2014

Hatalmas tervekkel kezdtünk neki a 2014. évi Gólyafesztivál megszervezéséhez még a tavalyi év végén. Ünneplésre persze volt okunk, hiszen elkészült a felújított Orvosi rendelô új berendezéssel, illetve a térfigyelô kamerarendszer is kiépítésre került a falu több pontján. A képviselô-testület és a szervezôk úgy döntöttek, hogy július 26-ra teszik a fesztivál idôpontját. Az ünneplés két helyszínen zajlott, mivel a térfigyelô kamerás pályázatban szerepelt egy közbiztonsági nap megszervezése, mely a Mûvelôdési házban kapott helyet. A másik helyszín természetesen a Gólyatér volt.