UNISON - Tiszagyulaháza
 
Látogatók száma: 11
 
Közbiztonsági nap Tiszagyulaházán!
 


www.petegisz.hu
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Tiszagyulaházán
 
 

Gyermeknap Tiszagyulaházán

2011. július 16-án rendeztük meg településünkön a gyermeknapot. Tettük ezt azért, mert az igazi május utolsó vasárnapján lévő időpontban a környező nagyobb városokban olyan programokat kínáltak a gyerekeknek amivel mi nem tudjuk a versenyt felvenni. A június hónap pedig annyira zsúfolt volt (ballagás búcsú, elsőáldozás), hogy jobbnak láttuk idén is júliusra tenni rendezvényünket. Azt hiszem nem is volt rossz döntés, mert idén is sikerült ragyogó jó időt kifognunk.

Délelőtt 9 órakor kezdődtek a programok, ekkorra vártuk a gyerekeket a Sportpályára. A korán kelők már ülhettek is fel az óriáscsúszdára  és a quad pálya is készen állt a fogadásukra. Mindkettőnek igen nagy sikere volt, a kis terepjárók reggeltől estig egyfolytában szolgálatban voltak.

A felnőttek felállították a sátrakat és 10 órától kezdetét vette az arcfestés, mellyel az idén is Rózsa Esztella várta a kicsiket. Kékesi Istvánné Zsóka néni pedig lufihajtogatással kápráztatta el a gyerekeket. Több száz állatot hajtogattak meg az egész nap folyamán.

Közben az üstökben a szakácsok /Kékesi István, Budai Béla/ a közmunkás asszonyok segítségével felkészítették az ebédet, ami az idén is slambuc volt.  A büfésünk most is Szabó Mihály volt, akitől bárki kérhetett üdítőt, ásványvizet hiszen ezt is ingyen biztosítottuk rendezvényünkön.

A délelőtt folyamán megérkeztek a Miskolci Gombász Egyesület tagjai, akik különleges gombafafajtákkal ismertettek meg bennünket, illetve gyűjteményük egy részét meg is tekinthettük. Vendégeink voltak az újtikosi Ezüst Sólyom íjászkör tagjai akik segítségével gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták az íjászatot. A pálya másik szélére megérkezett Nagy Dalma Maxim nevű lovával, melyen bárki lovagolhatott.

A hortobágyi Madárkórház képviselői sem egyedül érkeztek, három lakójukat is magukkal hozták /ölyv, bagoly, sólyom/. Nagyon érdekes előadást hallhattak a gyerekek a kórház létrejöttéről, lakóiról.

11 órára ideértek a tiszaújvárosi Tűzoltóság kocsijai. Kezdetét vette a habparti, ami nem csak a gyerekeknek de amint az a képeken is látszik a felnőtteknek is nagyon tetszett.

Az első parti után látva, hogy az milyen örömet okozott a kicsiknek Bárdosné Pristyák Anikó elindult, hogy a boltokból megfelelő mennyiségű habfürdőt szerezzen (egy ilyen habpartihoz 20 liter habfürdőt kell biztosítani). A nagy sikerre való tekintettel a tűzoltók megismételték a partit.

Délre elkészült az ebéd, mellyel az összes jelenlévő gyereket és felnőttet sikerült megvendégelnünk. Desszertként az óvoda konyha dolgozói által sütött pogácsát és Kékesi Pista bácsi által felajánlott dinnyével kedveskedtünk a gyerekeknek.

Mivel a gyerekek után talán Kékesi Pista bácsinak tetszett legjobban a habparti, ebéd utánra ő is szerzett jó pár liter habfürdőt, így újból megismételhettük a fergeteges mulatságot.

A délután folyamán volt még aszfaltrajzverseny és fazekas kézműves foglalkozás. Kipróbálhatták a gyerekek a korongozást és az elkészült tárgyakat természetesen haza is vihették.

Ahhoz, hogy ezt az egész napos rendezvényt megszervezhessük, és a programokat ingyen tudjuk biztosítani, nagyon sok támogatóra volt szükségünk. Itt szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatták rendezvényünket:
Kathi Sándor
Tamás Antal
Kékesi István
Tóth Benjamin
Tóth Péter
Adorjániné dr. Szokol Ildikó
Bereczki Vera
Megyesi István
Megyesi Elemér
DUMI vegyesbolt
Szarka László
Szabó András-Ferge Adél
Kuczik Sándor
Alapítvány Tiszagyulaházáért
Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
Takács József Újtikos polgármestere

Szülőknek, nagyszülőknek akik felajánlásaikkal támogatták a gyerekeket.

Szeretnénk köszönetet mondani Laczai Jánosnak és feleségének akik áramot és a vizet biztosították ingyen az egész nap folyamán.
Köszönet Kapus Istvánné Bettinek, Szabó Mihálynak, Kékesi Istvánnak, Budai Bélának, Rózsa Esztellának, Nagy Dalmának, Kékesi Istvánnénak, Dobos Lászlónénak, Bereczki Verának, Volümné Kékesi Henriettnek, közmunkásoknak, az óvoda konyha dolgozóinak és nem utolsó sorban a Polgárőröknek akik egész nap aktívan részt vettek a rendezvény lebonyolításában.

Segítségükkel reméljük jövőre is megrendezhetjük a tiszagyulaházi Gyermeknapot!

fotók>>

<< vissza

 
 
UniWeb Bt.