Tisztelt Olvasók!
Polgármesterünk többszöri felkérésének próbálunk eleget tenni és beindítani a vadászrovatot. Nem könnyû feladat ez, de megpróbálunk megbírkózni vele. Mint sokan tudják a korábbi években õ maga is sok idõt szentelt eme nemes feladatnak, sõt így került a kis falunkba is.
Bizonyára sokan találkoznak velünk vadászokkal fõleg a téli hónapokban és vannak akik örülnek és vannak olyanok is akik azt sem tudják hogy kik vagyunk.. Ezért is szeretnénk bekerülni az újságba és elindítani egy rovatot, amelyben minden hónapban tájékoztatnánk a lakosságot az aktuális dolgokról. Reméljük ezzel nagyon sok emberrel megismertetjük a vadászat szépségét.
Most az elsõ cikkünkben szeretnénk adni egy általános tájékoztatást a vadászatról, vadásztársaságunkról.
A vadgazdálkodás-vadászat helye, szerepe:
Ma egyre több vita zajlik a vadászatról. Mind gyakrabban hallani a növekvõ vadászatellenességrõl, arról, hogy a "természetvédõk" szinte minden eszközt felhasználnak a vadászat korlátozására. Ez világjelenség. Emiatt fontos arról beszélni, hogy miért van és miért lesz szükség a vadászatra a jövõben is.
Amikor a vadászatról nem vadászok között esik szó, sokan azt a vad elejtésével, lelövésével (legyilkolásával, megölésével) azonosítják. Számukra a vadászat egyenlõ a megbocsáthatatlan öldökléssel. A vadász számukra nem más, mint egy hidegvérû gyilkos.
Hasonló megítélés alá esik az erdész is, aki nem átallja kivágni a szép fákat, "tönkretenni, elpusztítani" az erdõt.
Még harminc-negyven évvel ezelõtt is más volt a helyzet. Az erdész-vadász a közvélemény által megbecsült, tisztelt, sokak által irigyelt személy volt. Számos hír szólt a vadat etetõ, védõ vadászról, a vadászatról. 1971-ben vadászati világkiállítást rendezhettünk, amelyet sok százezer ember látogatott meg.
Mi történt a közelmúltban, ami ilyen változást hozott?
Világjelenség, hogy az emberiség egyre nagyobb hányada lakik városokban. Ez alól hazánk sem kivétel. Sajnos a városlakók egyre inkább elszakadnak a természettõl, kevéssé ismerik a növény- és állatvilágot. Annak hiányát azonban érzik, ezért a természet védelme érdekében könnyen befolyásolhatók. Miután nem ismerik a vadállományt, ezért féligazságokkal, csúsztatásokkal a "haragos zöldek" gyakran félrevezetik a jó szándékú embereket.
A vadról kialakított sokszor téves képet erõsítik a szép állatregényekbõl készült filmek (Fekete István Vuk, vagy a F. Salten Bambi c. regénye). Azokban az állatokat emberi tulajdonságokkal, képességekkel ruházzák fel, ezzel esetleg akaratlanul is befolyásolva az állatvilágot nem ismerõk értékítéletét.
Miközben azok az emberek, akik elítélik a vadászatot, a vadászokat, az erdészt, (mert, mint mondják, szeretik a természetet), kihordják az erdõbe a szemetet, tönkreteszik a vadgazdálkodási berendezéseket. Amikor "segíteni" akarnak a vadállományon( pl.: árvíz esetén az árból utolsó erejével partra vánszorgó vadat az emberek segíteni akarásukkal visszariasztották a vízbe, amivel a biztos pusztulásba taszították a megmenteni szándékozottakat) hozzá nem értésük miatt több kárt okoztak a vadban, mint a víz. Mások hazaviszik az "elárvult" õzgidát, és sokan kidobják erdõn-mezõn a megunt kutyájukat.
Ezzel szemben a vidéki lakosság jelentõs része (akiknek személyes "ismerõse" a földjén élõ vad, napi élmény a vele való találkozás) vadállomány helyét, szerepét. Nemhogy nem tör pálcát a vadászat fölött, hanem azt egyenesen szükségesnek tartja (a vad olykor kárt okoz a termelvényében, "Vuk" elviszi a kertjébõl a baromfit).
Ifj.Megyesi Elemér, Megyesi Ákos