Tisztelt olvasó!
Találkozásunk óta eltelt a nyár hiszem hogy a kirándulóknak vakációzóknak igazi volt a nyár mert elég meleg és viszonylag száraz volt. Tehát aki kint a természetben töltötte az idejét nem igen panaszkodhat. Ami a horgászok táborát illeti sajnos ez a nyár igazán nagy harcsát nem hozott e Tisza szakaszon. De örömmel tapasztalható hogy a békés halak horgászatát egyre többen próbálják nem is sikertelenül. De ha a mostani helyzetet akarom jellemezni, azt mondhatom, hogy ismét itt a ragadozók ideje azon belül is a süllõ és csuka szezon kezdetén vagyunk egy pici ismertetõ a csukáról Teste hosszúkás, oldalt kissé lapított. Feje lapos, kacsacsõrre emlékeztetõ. Szája hatalmasra tátható és tele van tûéles fogakkal. Az alsó állkapcsa kissé túlér a felsõn, kampós végû, nagy kapófogak helyezkednek el benne. Ezek ha kitörnek, újra nõnek. Testét apró pikkelyek borítják. A vizek eltérõ jellege, valamint a táplálék bõsége jelentõsen hat a test arányaira. A farokrész rövid, és jókora farokúszóval végzõdik. A három páratlan úszó elhelyezkedése teszi lehetõvé, hogy a csuka a táplálékát egyetlen gyors ugrással kaphassa el. Színe a környezethez alkalmazkodik. Alapszíne a zöld, ami a hátán a legsötétebb, oldalán zöldes-aranysárgás és márványozott. Hasa fehéres, úszói is tarkák
A csuka horgászata pergetve a legsportszerûbb, élõ hallal, úszóval, pedig igen szórakoztató. Pergetve fõképpen õsszel fogható, bár a nyári hónapokban legnagyobb az étvágya. Ilyenkor korlátlanul jut kishalhoz a sûrû növényzet között, ahol a villantó minduntalanul elakadna. õsszel azonban a kishalak többnyire a mélyebb vizekre vonulnak, így a csukának is többet kell mozognia, hogy rájuk akadjon. A pergetéshez használjunk közepesen merev, 2,10-2,70-es botot, 0,25-0,35-ös zsinórral. A villantók közül az önsúlyos, közepes és nagyméretû támolygók, valamint a körforgók a legjobbak. Ugyancsak eredményesek a különbözõ wobblerek. Kissé opálos vízben a villantó lehet fényes is, de tiszta vízben óvakodjunk a túlságosan csillogó, nikkelezettektõl. Tiszta vízben jobban beválnak az opálos, matt fényû sárgaréz vagy vörösréz színû, sõt egyik oldalon pirosra festett villantók. Akár gyalogosan, akár csónakból pergetünk, a csukázás során nagyobb vízszakaszt horgásszunk le. Dobásainkkal elõbb a kövezés, vagy a nádfal közelében levõ vizeken kísérletezzünk, s csak azután tapogassuk le a távolabbi vízrészeket. A villantót nyáron, középvízen vezessük, késõ õsszel a víz mélyebb rétegeiben is próbálkozhatunk. Az élõhalas úszós csukázásnak a pergetéssel szemben az az elõnye, hogy élõ hallal néha még akkor is becsaphatjuk õket, amikor a villantó már csõdöt mondott. A csuka ugyanis alig tud ellenállni a horgon vergõdõ csalihal csábításának.
Élõ hallal rendszerint állóvízen, vízinövényzet között horgászunk. A horgon mozgó csalihal könnyen elakadhat a növényzetben. Ezért a felszerelés legyen erõsebb. Vízinövények között, nádszéleken 3 méter körüli, merevebb botot, 0,35-0,45-ös zsinórt, nagyobb úszót és ennek megfelelõ ólmot, 3/0-1/0-ás egy- vagy háromágú horgot használjunk. A horgot az éles fogak miatt célszerû drótelõkére kötni. Nagyobb úszóra azért van szükség, mert annak nem csupán az ólmot, hanem a kishal mozgását is el kell bírnia. Kapásnál az úszó hirtelen a víz alá merül, majd lassan elindul a víz alatt. Ezek igazán izgalmas pillanatok! Ne vágjunk be azonnal, várjunk néhány másodpercet, amíg a csuka a kishalat megfordítja a szájában. Így biztosabban akad a horog. Legyen velünk szájfeszítõ és horogszabadító. Ezek nélkül bajosan lehet a horgot kiszedni a csuka szájából. Ha mártogatva horgászunk, a kövezések mentén ugyanazt a felszerelést használhatjuk, mint az élõhalas úszós csukázás során. Ha azonban bedõlt fák víz alatti ágai között próbálkozunk, még erõsebb szerszámhoz kell nyúlnunk. A horogra akadt csuka rendkívül hevesen védekezik. Többször is megiramodik, kiugrik a vízbõl, a fejét rázza, csakhogy megszabaduljon a horogtól. Ha ilyenkor meglazul a zsinór, könnyen leszakad a hal. Feltétlenül szákkal merítsük ki.
Sok sikert a halfogáshoz!
Kovács Attila