UNISON - Tiszagyulaháza
 
Látogatók száma: 336
 
Közbiztonsági nap Tiszagyulaházán!
 


www.petegisz.hu
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Tiszagyulaházán
 
 

Tisztelt olvasók!

Elmúlt a meteorológiai nyár, bár azt hiszem nem csak a meteorológiai. Ha kijut az ember a Tisza partra, már nem a madárfütty fogadja, csak a nagy fakopács rikoltozik néha és a héják visítása hallatszik messziről.

Hogy az elmúlt nyár, emlékeiben kutat az ember, előkerülnek a szebbek és a nem olyan szépek is. Szebbek közé tartozik, hogy nagyszerű volt az idén domolykózni, egy-két emberrel sikerült az izét is megismertetnem, néhányan ki is próbálták, hogy milyen is egy száll horoggal halat fogni.

Egyszer megesett, hogy horgásztunk domolykóra, meglátogattunk egy pár fát, és visszafelé a kedvenc fánál azt gondoltuk, csak próbáljuk már meg még egyszer, és ebből lett az idei év legizgalmasabb tíz perce, ugyanis nem domi hanem két és fél deka híján egy hatkilós ponty lett az eredmény, ami nem a legszelídebbek közül való volt, és azt hiszem ha ez a hal nem a csónakból lett volna megakasztva, akkor még most is a Sajó vízében éldegélne, és az itthoniak lemaradtak volna egy gasztronómiai élményről.

Emellett elmondható, hogy aki rászánta az időt az megfoghatta a rabló halait, mivel a süllő és harcsa is jelentkezett. Süllőből igen szép állomány mutatkozik, ami már nem is süllő hanem inkább fogas (aki esetleg nem tudná a süllő és a fogas között a méretbeli eltérést jelöli a név, süllőnek mondjuk azt ami egykilós vagy az alatti és fogasnak ami afeletti) Tehát megfelelő helyeken érdemes keresni.

Szebb emlékek közé tartozik, hogy a királyér új életre kelt, az eddig elhagyatott part újra gyerekhangtól hangos, igaz nem csak gyerekekétől. Ismét van a vízben hal, amire érdemes vadászni. Eddig itt a békés halakra volt érdemes horgászni, de ha megjön a hidegebb idő és felszakad a hínár és más vízinövény töve, azt hiszem lesz itt egy-két horgásznak meglepetés, mert sejtem, hogy a csuka állomány, ami ebben a vízben van, izgalmas lesz. Remélem, hogy ez a víz ezekkel az élményekkel magával ragad egy-két ifi halvadászt.

Voltak olyan események, amelyeken már lassan meg sem döbbenünk. Hogy mire gondolok? Pl. a Tiszán a legnagyobb idegenforgalmi időben levonuló szemét hegyek, és ezt komolyan mondom, hogy hegyek. Szinte észre sem veszi senki, eddig voltak rá intézkedések, hogy ne vonuljon végig a Tiszán, most már ez sem számit. Aztán volt megint fent Romániában egy zagytározó, amit az eső véletlenül kimosott, mert ekkora esőre nem számítottak. Igaz, hatóságunk megállapította, hogy nincs méreg a folyóban, de amikor az a víz levonult, olyan nemes halak mint a nyurga ponty és a süllő, bizony némileg megfogyatkoztak, és az ember szíve szakadt meg azok láttán.

Na de hogy ne legyen ennyire komoly a vége, pár ismerősöm jelezte, hogy a Tiszán már érdemes horgászni a kecsegére, eljött az idő, amikor zsákmányolni lehet, hát kérem próbálják ki. A végére egy kis humor:

Két szőke nő lemegy egy tóra horgászni. Minden nap bérelnek egy csónakot, majd kieveznek a tó közepére. Néhány napig semmit sem fognak, majd a következő nap hirtelen rájuk köszönt a szerencse, és vagy 30 halat emelnek ki a vízből.
- Te, jelöld meg ezt a helyet, hogy holnap is ide jöjjünk. Itt nagyon sok hal van, biztos jó kapás lesz holnap is.
Másnap ballagnak a tópart felé.
- Megjelölted a helyet?
- Persze, rajzoltam egy nagy X-et a csónak aljára, így biztos visszatalálunk.
Az előbbi szőkenő a földhöz vágja a horgászbotjait.
- Te teljesen idióta vagy? A csónak alján jelölted be a helyet? Hát hogy lehetsz ekkora marha? És mi van akkor, ha nem a tegnapi csónakot kapjuk meg?  

A cigány horgászik a folyóparton, kifogja az aranyhalat.
- Te, cigány! Dobj vissza, teljesítem egy kívánságod!
A cigány visszadobja a halat, de gondolja, jól kitol vele!
- Azt kívánom, hogy cseréljed fel nekem Európát Amerikával, Afrikát meg Ázsiával!
- Te, cigány! Én ehhez túl kicsi vagyok! Kívánj valami könnyebbet!
A cigány gondolkozik egy ideig, majd azt mondja:
- Tudod mit! Itt mos a folyópártnál a féléségém. Menj oda hozzá, és változtássád át gyönyörűségesen szép királykisásszonnyá!
A hal beleegyezik és elúszik, azonban pár perc után már jön is vissza:
- Te, cigány! Mi volt azzal az Amerikával?

Kovács Attila

<< vissza

 
 
UniWeb Bt.