Tisztelt olvasók!
Ismét itt állunk a nyár kapujában és a gyerekek iskolai szünete elõtt. Ezért úgy érzem, érdemes egy pár szót ezekrõl szólni.
Még mielõtt szó érné a ház elejét, nem lebeszélni szeretnék senkit a természetben keresett felüdülésrõl, legyen az maradandó élmény mindenki számára. A nyár a vízpartra csábítja az embereket és a tapasztalatlan ember észre sem veszi, de már örült nagy pácban van. Mindenki figyelmét felhívnám arra, hogy a víz, fõleg a Tisza a sodrásával, és mélységi ingadozásaival kiszámíthatatlan, még biztosan úszók számára is. Az sem jó, ha az ember elbízza magát és abban a biztos tudatban, hogy úszni már tudok a többi meg nem számit... ez azt hiszem a legbiztosabb fulladási ok, mivel a felhevült test a viszonylag hideg vízben görcsöket okozhat.
Ehhez hozzá tenném, hogy a gyerekek felügyelet nélkül ne legyenek a vízparton, nem egy életbiztosítás. Tehát ha lehet, a gyerekek mellett a vízparton nem árt egy felnõtt, aki azért valamelyest rendet tart a szabadságban is. Ez ugye jó a gyereknek, mert biztonságban van és jó a felnõttnek, mert azért a vízpart egy kicsit lazább hely.
Ami fürdést illeti, azok, akik szeretik a fürdõzést a természet lágy ölén azoknak az aranypartot tudnám tanácsolni, mivel viszonylag fövenyes a part és nem csúszós, igaz ez nem fürdõ, itt nincs fürdõmester és minden más sincs, csak a víz, de nincs nagy tömeg.
Na de most egy kis horgászat! Kedves gyulaházi horgászok a Sajótorokban ismét óriási harcsát fogtak, egy 78 kg-os példányt egy tiszaújvárosi csempés, Cinege úr. Ez a drága ember hajnalok hajnalán megemelte csempéjét és tátva maradt volna a szája, ha lett volna ideje, de ebbõl volt a legkedvesebb, mert közel s távol egy teremtett lélek, a hal meg azért dolgozott rendesen. Addig meddig csak sikerült az emelõ kötelet kikötni egy fához és csónakba ülve, harmadszori kísérletre sikerült ezt a 180 cm-t meghaladó fenevadat a csónakba terelni.
Elmondható, hogy a Sajótorok illetve annak környéke igazán nagyhalak otthona, mi sem példázza ezt jobban most hétvégén tényleg csak a kíváncsiságtól hajtva kimentünk a Sajóra horgászni. Voltunk egy jó páran, mivel a Tisza zavaros és gyors volt, ketten feladták, mivel nem igazán volt kapás. Mondván ettõl csak jobb lehet, kimentek a Tiszára, talán egy fél órát ha ültünk, meguntuk és kimentünk mi is. Amikor kiértünk a torokba már látjuk ám, hogy a két koma igencsak igyekezne valamit a vízbõl kihúzni, de az nem igen akar kijönni. Mindez fent a nagyfeszültségnél kezdõdött, mi be sem szereltünk, csak figyeltünk mi történik, igaz nem csak mi, hanem aki kint volt csónakkal, az mind köréjük gyûlt és ki biztatta õket, ki pedig élcelõdött.
Szóval mi a Sajó toroknál voltunk és mikorra odaértek, már egy kilométer a hátuk mögött volt fárasztással, de a hal mégse mutatta magát. A horgász fonott zsinórt használt és jó vastag botot, ami folyamatosan c betûbe volt hajolva, a horgász kagylóval harcsázott, eközben akadt a hal. A kövezésig (gátõrház) követtük de addig nem tudták kiemelni. Vagy 10 perc múlva jöttek visszafelé, a már kifogott harcsával, ami 58 kg-os volt. Tehát hal van. Csak ki kell fogni. Mindenkinek ehhez hasonló horgász élményt kívánok.
* * * * *
Most pedig egy kis humor:
A vizimentõ tanfolyamon az elsõ óra elején az elõadó szigorúan a hallgatók szemébe néz, majd azt mondja: - Hölgyeim és uraim! Egy dolgot jegyezzenek meg: Ez a mûfaj nem olyan, mint a sporthorgászat. Itt nem kell a kicsiket visszadobni.
Az öreg halász kifog egy aranyhalat, a hal rimánkodóra fogja: - Nézd öreg kicsi vagyok szálkás vagyok, dobj vissza. Cserébe teljesítem egy kívánságodat. - Hát jó. Nos, világ életemben gazdag, szép, fiatal herceg szerettem volna lenni, akit szeretettel övez a nép. A halász visszadobja a halacskát, majd mély álomba zuhan, s arra ébred hogy valaki rázogatja a vállát: Õfelsége Ferenc Ferdinánd, ébredjen fel! -Mi ez mi történt, hol vagyok? - Felséged elszundikált az úton, mindjárt Szarajevóba érünk!
Kovács Attila