Tiszagyulaháza, Kossuth utca 73.

+36 52/391-990

ÜDVÖZÖLJÜK

TISZAGYULAHÁZA

HONLAPJÁN

KELLEMES BÖNGÉSZÉST!

Osztálykirándulás: Debrecen és Hortobágy

Az elmúlt tanévben az iskolánk pályázatot nyújtott be a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Közgyûlésének elnökéhez, amelyben tanulmányi kiránduláshoz lehetett anyagi támogatást kérni. A pályázat pozitív elbírálása következtében 30 ezer forint vissza nem térítendõ anyagi támogatást állapítottak meg egy Debrecen-Hortobágy útvonalú kiránduláshoz.

Október 17-én került sor erre a tanulmányi útra. Elõször a debreceni Egyetem Botanikus kertjébe mentünk. Sok különleges növényt láttunk, melyeket eddig még nem ismertünk. Bementünk a növényházba is, ahol nagyon fülledt volt a levegõ, ugyanis az ott lévõ növények többsége a trópusi éghajlaton honos, ezért a fennmaradásukhoz páradús levegõ kell. Megcsodáltuk a színpompás virágú orchideákat és rengeteg féle kaktuszt. Sokan emlékbe édesanyjuknak vettek is a kaktuszból. Az eladónõ elmondta, hogyan kell öntözni és ápolni a növényeket, hogy virágot is hozzanak.

Ezután gyalog indultunk az állatkertbe. Sétánk során megcsodálhattuk az Egyetem épületét, valamint az elõtte fekvõ parkot a vízeséssel. Jó lehet ilyen körülmények között tanulni. Az állatkertben megnéztük az állatokat, néhányat meg is etettünk a pénztárnál vett táplálékkal. Volt amelyeket meg is lehetett simogatni. A trópusi házban a hüllõket néztük meg. Némelyik olyan mozdulatlan volt, hogy azt hittük nem is él. Csak a légzése árulta el, hogy igazi.

Egy óra körül mentünk Hortobágyra. Ezen a területen évszázadok alatt sajátos pásztor kultúra alakult ki, jellegzetes viselettel, építészeti hagyományokkal, csak itt honos háziállat fajtákkal. E nemzetközileg is egyedülálló értéket 1999-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Megnéztük Hortobágy egyik jelképét a Kilenclyukú-hidat. Bementünk a Pásztormúzeumba is. Ez a mûemlék épület a XIX. század elsõ felétõl szekérállás volt. A hatalmas hortobágyi puszta legfõbb hasznosítási módja évszázadok óta az állattartás volt. A kiállítás ezért a pusztai legeltetést, a pásztorkodást mutatja be. Filmvetítésen láthattuk a település múltját és jelenét.

Ezután látogattunk el a Madárkórházba. Láthattunk sérült madarakat és a mûtõt is, ahol a sérüléseket ellátják. A nagy röptetõbe teszik a meggyógyult madarakat, ahol visszaszoktatják õket a természetbe. Az udvarán van egy jól felszerelt játszótér, ahol remekül eltöltöttük az idõt. Különösen a kötélpálya tetszett, ahol egy sas védõszárnyai alatt lehetett lecsúszni.
A nap végére kellemesen elfáradtunk, de nagyon jól éreztük magunkat.

a 7. osztály

<< vissza