Tiszagyulaháza, Kossuth utca 73.

+36 52/391-990

ÜDVÖZÖLJÜK

TISZAGYULAHÁZA

HONLAPJÁN

KELLEMES BÖNGÉSZÉST!


Tisztelt Olvasók!

Most arról szeretnék írni, ami a horgásznál is jobban szereti a keszegeket, és ez nem más, mint a folyami harcsa. Ugyanis e hal alapvetõ jellemzõje, hogy rabló. Nem igen tudjuk összekeverni az õshonos halakkal, igaz az utóbbi idõkben bekerült a vizeinkbe az afrikai harcsa is, de errõl majd késõbb.

Tehát ez a hal bõrös hal, azaz pikkely nincs rajta. Hatalmas szájjal rendelkezik, a szájon belül több sorban kefefogakkal, amik befelé állnak. Amit a szájába vesz, az kifelé elég nehezen távozik. Igazi "sporthalnak" számít, egyrészt a testtömege miatt, na meg amiatt, hogy a testének háromnegyedén uszony helyezkedik el. Amit ha a vízben kifeszít, igencsak tud haladni - vagy éppen "fékezni". Óriási szakirodalommal rendelkezik, ezért akit ez a hal bõvebben érdekel azt hiszem könnyen talál akár a könyvtárban is információt.

Étrendjét, illetve fogási módszereit tekintve igencsak széles palettával rendelkezik. Ezek közül csak felületesen érintek párat. Én, mivel "vízenjáró" ember vagyok, elsõ helyre sorolnám a kuttyogatást. Mivel a Tisza itt van egy karnyújtásnyira tõlünk, nyári napokon kora reggel bent a faluban is szoktam hallani azt a jellegzetes hangot, melyet ez az eszköz kelt. Ez abból áll, hogy egy bizonyos fából készült eszköz bizonyos szögbõl a vizet megütve jellegzetes cuppanó hangot kelt. E jellegzetes hang hatása aztán megosztja a tudósokat is, hogy miként hat a harcsára, de tény, hogy odacsalja a csónakhoz a halat. Itt nálunk ennek a mûfajnak a mûvelõje ifj. Herbák János, aki a tavalyi év során számolatlan kilométert megtett a Tiszán. Hozzáteszem eredményesen, és ráadásul nem is motoros csónakot használva. És még mondja valaki, hogy a horgászat nem sport. Na de visszatérve a módszerhez, a vizet ütve a hal a csónakhoz közel kerül, most már csak az a kérdés, mit tegyünk fel csalinak. Itt aztán lehet felsorolni a rothasztott májtól kezdve a mosó szappanig mindent. Elismerem, hogy nem tartom magam e halfaj fogásában profinak, de azért egy pár apró jó tanács a horgászcsalit illetõen: legáltalánosabb az esõgiliszta, ami viszonylag fogós, igaz csak az apróbb hal jön rá. Ha ilyen halat fonak (10-20 dkg), méretben ez már olyan, amit haza visznek, de gondoljanak bele, hogy ez a hal 100 kg-os példányig is megnõ, sõt e feletti példányok is vannak, tehát inkább ne hozzák el a vízbõl az ilyen kis példányokat, mert ha így teszünk nem csak a lelkiismeretünk lesz tiszta, hanem hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minél sûrûbben nagy, vagy éppen kapitális harcsa mozogjon a pecánk végén. Visszatérve a csalikhoz következik a nadály, vagy közismertebben a pióca. Ez a csali már egy kicsik feljebb emeli a lécet, már ami a kifogható halak méretét illeti. Ezt követi a kagyló, majd az élõ csali hal, a mûcsalik, stb.

Ha megvan a csali, kérdés, hogy hol keressük a vízben. Ha partról horgászunk mindenképpen olyan helyet keressünk, ami víztöréses és mély. A víztörés azt jelzi, hogy a felszín alatt a meder megtörik, és emiatt a felszínen örvények és hullámok láthatók. Ha lehet legyen búvóhely a közelben, bár ezt a halat a folyó közepén is fogják. Többnyire fenék közelében kell keresnünk. A felszerelés viszonylag erõsebb bot és orsó. Ha ezt a halat idén fogni szeretnénk, most tavasszal ki lehet figyelni a harcsákat, ugyanis ilyenkor keresik azt a helyet, ahol tanyázni fognak. Ehhez alapos megfigyelés kell, mert a hal ilyenkor a helyet bejárja, buborékot ereget, hozzá dörzsölõdik a bokrokhoz, gallyakhoz. Ha ilyen  helyet meg tudunk figyelni, feltétlenül jegyezzük meg, mert ott késõbb eredményesen horgászhatunk. Ha még szerencsénk is lesz, életre szóló kaland lehet belõle. Még annyit, hogy ívási idõben törvényi védelem alatt áll, ill. méretkorlátozás vonatkozik rá. Sikeres horgászatot kívánok!

Egy kis humor a végén:

Az Elõvigyázatos

Egy öreg mesterhorgász fájós foggal pecázik a folyóparton. Arra megy egy másik pecás puffadt arccal. Megkérdi az öreg:
- Magának is fáj a foga, kolléga?
- Dehogy. Csak nem szeretem, ha szétmászkálnak a kukacok.


Kovács Attila

<<vissza