Tiszagyulaháza, Kossuth utca 73.

+36 52/391-990

ÜDVÖZÖLJÜK

TISZAGYULAHÁZA

HONLAPJÁN

KELLEMES BÖNGÉSZÉST!

Német karácsonyi verseny

2014. novemberében a gödöllõi székhelyû HEBE Kft. - mely régóta szervez levelezõ és mûveltségi versenyeket - országos, egyfordulós német versenyt hirdetett.
Az "Es weihnachtet schon" elnevezésû karácsonyi csapatversenyben iskolánk is képviseltette magát egy ötödikes tanulókból álló négyfõs csapattal.
A versenyen 218 csapat indult 4 korosztályban, a mi korosztályunkban 65 csapat nevezett.
A feladatok mindegyike a német karácsonyi ünnepkörrel állt kapcsolatban, így a nevezõ tanulók nemcsak a német nyelvben, de általános mûveltségben és csoportmunkában egyaránt összemérhette tudását. A feladatok között megtalálhatóak voltak a nyelvtudást és országismeretet mérõ mûveltségi, illetve a korosztályhoz szabott, rajzos feladatok egyaránt. Egyes feladatokat közösen kellett megoldani a csapattagoknak, míg más feladatokkal önállóan kellett dolgozniuk.
December elején örömmel értesültünk róla, hogy a "Lebkuchen" (mézeskalács) csapat - azaz Deák Sarolta, Ládi Szimonetta, Szuhai Dóra és Szûcs Noémi - a megszerezhetõ 100 pontból 91,5 ponttal szép eredménnyel végzett.
Igaz, a dobogóra így sem kerülhettünk fel, de mindannyian nagyon örültünk, s büszkék vagyunk rájuk, különösen, mivel a fenti, ötödikes tanulóknak ez volt az elsõ országos nyelvi megmérettetése.

Szívbõl gratulálunk, s további sikereket kívánunk nekik!

Mizsák Fatime
szaktanár

 

<< vissza