UNISON - Tiszagyulaháza
 
Látogatók száma: 333
 
Közbiztonsági nap Tiszagyulaházán!
 


www.petegisz.hu
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Tiszagyulaházán
 
 

Gólyafesztivál Tiszagyulaházán

Július 27-én rendeztük meg fesztiválunkat, melyre a Tiszagyulaházáért Alapítvány még 2011-ben pályázott. Szintén ekkor került sor a Rendezvénytér átadására is mely a "Gólyatér" nevet kapta.
Korán reggel hozzákezdtünk a munkához, hiszen a szakácsok és segítőik már fél hatkor felkészítették az ételeket, hogy ebédre biztosan elkészüljön. Összesen öt üstben rotyogott a finomabbnál finomabb étel, az óvoda konyháján pedig készült a toroskáposzta.
Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor kezdődött, ekkorra a pályán már mindenki elfoglalta helyét, a sátrakban készen álltak a vendégek fogadására, a főzőverseny résztvevői is nekiláttak a munkának.
AZ új színpadon elsőként Katona Ferencné az Alapítvány elnöke köszöntötte a résztvevőket majd Szilágyi Gábor a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatója, végül Dr. Rácz András Környezet és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár következett.
Mikó Zoltán polgármester úr köszöntötte azokat a babákat, akiket 2013-ban hozott a gólya településünkre. /Deák Lőrinc, Muntyán Csenge, Pásztor Patrik, Szekeres Diána/
A rendezvénytéren helyett kapott a szívfal is , melynek ötletgazdája polgármester úr volt. "A szerelem lakat nem egy hóbort, hanem egy ősi kínai hagyomány szerint, ha a szerelmesek lakatot helyeznek el egy láncon vagy kerítésen , szerelmük örökké fog tartani. Ezután a kulcsokat eldobják. Ez a szokás ma már mindenhol népszerű, Európától Észak- Amerikán át Ázsiáig körbejárva a világot. Magyarországon először Pécs belvárosában jelentek meg, egy vaskerítésen lógnak fürtökben. Ezen kívül találhatók ilyen lakatok: Miskolc, Szekszárd, Nyíregyháza, Győr, Békéscsaba, Vác, Székesfehérvár, Szombathely, Tata, Veszprém, Kaposvár, Zenta, Szolnok, Budapest, Tiszavasvári településeken. Nemcsak városokban, hanem a Somogy megyei Hács községben is létezik ilyen lakatfal. Hajdú-Bihar Megyében tudtunkkal Tiszagyulaházán lesz először ilyen lakatfal, melyet a Gólyafesztivál megrendezésekor avattunk fel a Gólyatéren. Tiszagyulaházán a szív alakú lakatfal a szerelem és a szeretet jelképe.
11 órától a település fiataljainak szárnypróbálgatásait- gólyalábas bevonulást- majd a Vaga Banda Gólyalábasok Óriáscirkusz műsorát élvezhették. Majd következett a várva- várt habparty.
A sátrakban kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, illetve arcfestést és csillámtetoválást is kaphattak. A nap folyamán bemutatkozott a Hortobágyi Nemzeti Park. A gyerekek természetvédelmi vetélkedőn vehettek részt, sátraikban új információkat szerezhettek a gólyáról, élethelyükről. Megismerhették, hogy mit tehetnek védelmük és megóvásuk érdekében. Az ügyesebbek belépőjegyet nyerhettek a Nemzeti Parkba. A résztvevők megtekinthették a hortobágyi pásztorok látványbevonulását, és élvezhették a Nemzeti Park vadászkürtöseinek játékát, s különböző kézműves mesterséggel ismerkedhettek. A Zöld Kör és a Magyar Madártani Egyesület sátraiban is sok látnivaló és információ várta az érdeklődőket. Ismét vendégünk volt a Miskolci Gombász Egyesület, bemutatkozott Hajdúnánás város, akiknek sátrában megtekinthették mivel is foglalkoznak START munkaprogramjukban. Bemutatkozott az újtikosi Béke Vadásztársaság, projektoros élőképek vetítésével ízelítőt kaphattunk természeti képekből és a vadászok munkájából. Sátrukban trófeákat, preparátumokat, ismertetőket találhattunk, vadászati és vadgazdálkodási eszközöket is láthattunk. Jelen voltak helyi vállalkozók is, akik  bemutathatták tevékenységi körüket. A PÉTEGISZ sátrában vércukorszintet, vérnyomást mérethettek az érdeklődők. Nagy népszerűségnek örvendett az ugrálóvár a gyerekek körében.
A főzőversenyen finom, tájjelegű  ételek főttek, melyet zsűri értékelt, elnöke Hamar János a polgári szakiskolában a szakácsok szakoktatója. A zsűri tagjai voltak: Kapus Lászlóné, Lénárt Lászlóné, Balláné Zsuzsa, akik hosszú éveken át szakácsként dolgoztak, vagy dolgoznak. Fél egytől minden kedves résztvevőt ebéddel vártunk. Ebédidőben a polgári Tiszavirág citerazenekar szórakoztatta a közönséget. Rajzpályázatot is hirdettünk, "Falunk madara a gólya" címmel. Bárki jelentkezhetett, bármilyen technikával készült rajzzal. A gyermek kategória győztese Sípos Kristóf, a felnőtteké Rózsa Esztella lett. Ebéd után hajdúnánási lovasbemutatót tekinthetett meg a közönség. Délután 14-kor Tiszagyulaháza község polgármestere Mikó Zoltán és Dr. Tiba István országgyűlési képviselő beszéde következett. Kulturális műsorunkban a Margitai Borisszák , a Borockás Néptánc együttes, a tiszagyulaházi ovisok lakodalmas műsora, a Tisza- Dráma Táncszínház és K-Roy szórakoztatta a közönséget.
A tombolában értékes nyereményeket sorsoltunk ki: kerékpárt, 12 m2 / melyet a START munkaprogramban készítettek a munkások/, 2 személyes két éjszakás üdülési lehetőséget Hajdúnánáson, ajándékcsomagokat.
19 órától Kalmár Lajos zenélt.
Bízunk benne, hogy minden kedves vendégünk megtalálta az ízlésének és érdeklődési körének megfelelő programot!


Támogatóink voltak:

- Hortobágyi Nemzeti Park
- Magyar Madártani Egyesület
- Zöld Kör
- Megyei Közgyűlés
- Polgári Takarék
- Kathy Sándor
- Alapítvány Tiszagyulaházáért
- Béke Vadásztársaság.
- Deák Zoltán
- Dobos Józsefné
- Tiszalúci pékség
- Smidt János
- Lac-Hús
- Tiszagyulaháza Önkormányzata.
- Megyesi István
- Szűcs Gábor
- Szarka László
- Kovács Attila
- Katona Ferenc
- Tamás Antal
- Tóth Benjamin

Tombola nyeremények felajánlói: Megyesi Elemér, Megyesi István, Dobos Lászlóné, Mecseiné Dobos Nóra, Tamás Antalné, Hajdúnánás Város Önkormányzata, Kapus József, FOUR-PARTNERS KFT, Szabó András, Coop bolt, Egyháztanács tagjai.
Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki munkájával, adományával támogatta rendezvényünket!

 

 

 

 

<< vissza

 
 
UniWeb Bt.