Tiszagyulaháza, Kossuth utca 73.

+36 52/391-990

ÜDVÖZÖLJÜK

TISZAGYULAHÁZA

HONLAPJÁN

KELLEMES BÖNGÉSZÉST!

Karácsonyi mûsor a Mûvelõdési Házban

Az év legellentmondásosabb, ugyanakkor legszebb idõszaka az advent, melynek zárása a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a Karácsony. Az ünnep, mely összehozza a szûkebb és tágabb családtagokat, de a barátokat is. Nem véletlen, hogy amikor az iskola diákönkormányzata szeptemberben a 2012/2013. tanévre is megalkotta éves tervét, abba a karácsonyi ünnepség megrendezése idén is belekerült.
Tanulóink közül ki-ki izgalommal vagy nyugodtan, de lelkiismeretesen felkészült vállalt feladatára. A mûsor összeállításban illetve tanítványaink felkészítésében segítséget nyújtottak kollégáim is. A mûsor összeállításába igyekeztünk változatosságot csempészni, így egyaránt belekerült tánc, próza, mese, vers és ének - utóbbi esetében hagyományos karácsonyi énekekkel és populárisabb dalokkal egyaránt készültek ötödikes diákjaink. A mûsorban kapott egyéb feladataik mellett vállalta a konferálást a diákönkormányzat két tagja, Veres Roland (8. o.) és Kádas Kristóf (5.o.).
A nyolcadik osztályosok szinte teljes létszámban felléptek, s a karácsonyi ünnepkör bemutatása köré szervezték mûsorukat.
Két karácsonyi mese elõadására is sor került. A hótündér címû mesét Sugár Vanda (6. osztály) elõadásban hallhattuk, míg Móra Ferenc meséjét - A szánkó - a nyolcadik osztályos Hágen János, Nagy Zoltán, Polonkai Ágnes, Szûcs Dániel, Vass Krisztián és Veres Roland tolmácsolásában hallhattuk. A technikai eszközök igénybevételével az elhangzott meséket vetítés formájában iskolánk tanulóinak elõzetesen készített illusztrációi kísérhették.
Bodnár Sándor, Illés Miklós, Illés Máté, Kiss Bálint és Puskás Ármin (6. osztály) somogyi pásztorbotoló táncot mutattak be, s szintén hatodik osztályos lányok (Ásztai Bernadett, Bákai Fanni, Dobó Renáta, Józsa Sarolta, Sándor Flóra, Tóth Barbara, Tunner Eszter) készültek egy mazsorett bemutatóval.
Az utolsóként elõadott karácsonyi-betlehemes történet szereplõi a négy felsõs évfolyam tanulóiból kerültek ki.
A mûsort a diákok körében népszerû, estig tartó suli-disco követte, melyet megszakított egy idõre a tombolasorsolás. Fáradtan, de remélhetõleg jó hangulatban tértek haza a diákok, kollégák, segítõk és vendégek a téli szünetet megelõzõ utolsó estén.
Kollégáim nagy segítséget nyújtottak a felkészülés során nekem és a diákönkormányzatnak egyaránt, ismételten is köszönöm nekik. Az ünnepség elõkészítésében illetve lebonyolításában diákönkormányzatunk idén is segítséget kapott a Mûvelõdési Ház és az élelmiszerüzlet vezetõitõl, a tiszagyulaházi Polgárõrségtõl valamint iskolánk szülõi unkaközösségétõl, amelyért ezúton is ismételten köszönetet mondunk mindenkinek.

Mizsák Fatime
DÖK segítõ tanár

 


                    

 << vissza