Tisztelt Olvasók!
Remélem tetszett az elsõ cikkünk, kaptunk pozitív visszajelzéseket, amit nagyon szépen köszönünk! A mostani cikkünk az elõzõ folytatása.
A február a vadászatban már a tél végét jelzi és egyben az év végét is, mert egy vadászati év március 1-tõl - február 28-ig tart. Ez azt jelenti, hogy a társas vadászatok eddig tartanak, igaz mi nem szoktunk eddig vadászni a vadállomány védelme érdekében. Március elsejétõl jórészt a vadfajok nagy része sem vadászható, csak a kártékonyvad (pl: róka és vaddisznó).
A társaságunk fõ bevételi forrása az õzbakvadászat, amely április 15-én kezdõdik és szeptember 30-ig tart. Sajnos az alföldi társaságok jó részének csak ebbõl származik bevétele. (Errõl késõbbi cikkünkben még fogok írni.)
Nyáron kevésbé jut idõ vadászni és a takarás (növénytakaró) is nagyobb. Szeptemberben, októberben aztán több nagyvadfaj idénye is megkezdõdik. Ezekrõl folyamatosan írni fogunk.
Február 28-ig minden vadásznak meg kell újítania a vadászjegyét is ha továbbra is szeretne vadászni majd március elején meg kell tartani az évértékelõ közgyûlést is. Természetesen itt is vannak vezetõk, akiket 5 évre választunk. Van elnökünk (Béke László), titkárunk (Hímer Sándor), gazdaságvezetõnk (Lengyel Mihály), vadászmesterünk (Megyesi Elemér), fegyelmi (Kádas József) és ellenõrzõ (Dobos Tamás) bizottsági elnökök. Az õ feladatuk a társaság egész éves vezetése, vadászatok megszervezése és minden, ami a Társasággal kapcsolatos.
A vadászat megítélése
A mai vadásznak gyakran kell ismerõsök, barátok egyszerû kérdéseire válaszolni: "miért vadászol, hogy van szíved lelõni az ártatlan állatot?". Erre kézenfekvõ és közvetlen választ adni nehéz, noha a vadászat természetes dolog. Az ember a természet része. Az ökológiai rendszerben ugyanúgy megvan a helye, mint a többi állatnak és növénynek. Az ember a természet többi szereplõjével együtt mint pl. a róka és a fecske vadászik. Évezredeken keresztül az életben maradása érdekében zsákmányt szerzett (vadászott). Nem is kérdõjelezte meg senki annak helyénvalóságát.
Természetesen a mai világban talán a természeti népeket kivéve a vadászatot kedvelõk nem a túlélésért vadásznak. A világ, amelyben élünk, folyamatosan változik, s benne mi is és a vadászat is. Példaként említhetõ, hogy a mai háztartásokban sokak számára komoly gondot jelentene, ha a csirkét nem fóliába csomagoltan, elõhûtve kapnák háziasszonyaink, hanem "természetes csomagolásban" összekötött lábbal, tollasan kerülne a konyhába. Pedig még néhány esztendõvel ezelõtt is természetes volt, hogy a háziasszony a piacon megvásárolt élõ csirke nyakát otthon gond nélkül elvágta és fõzte meg belõle az ízletes vasárnapi ebédet.
Miért szabad/kell vadászni?
A kertészt senki sem ítéli el azért, mert az általa gondozott gyümölcsfákon beérõ termést nem hagyja tönkremenni, hanem leszüreteli, eladja, elfogyasztja. Mint ahogy az állattenyésztõt sem kárhoztatják azért, mert vágóhídra hajtja az általa felnevelt jószágot és a mészárosokat sem tartják oktalan gyilkosoknak, mert a vágóhídon naponta marhák százait, sertések ezreit, baromfik tízezreit vágják le, dolgozzák fel és szállítják a boltokba. Nem keseredik meg a vadászatot ellenzõk szájában a vadhúsból készült finom falat, és nem gondolnak a vadászatra ellenségesen, amikor fehér asztal mellett élvezik, dicsérik annak ízét, zamatát.
Mégis komoly hiba lenne a vadászatról kialakult kép eltorzulása miatt csak másokat okolni. Sajnos a vadásztársadalom elmulasztotta megtenni azokat a lépéseket, amelyek révén ma természetes dolognak tartanák a vadászatot. Soha nem késõ, de ma sokkal nehezebb megváltoztatni, mint korábban lehetett volna. Ezért mindannyiunkat felelõsség terhel. Közös kötelességünk tehát megtenni mindent a helyes értékítélet kialakítása érdekében.
Megyesi Ákos Ármin és ifj. Megyesi Elemér